Fuh, nem is tudom hol kezdjem! Talán valahol az elején... Nos a mostani bejegyzés javarészt próbákról fog szólni, ugyanis részt vettem egy olvasópróbán és egy „rendelkezőpróbán“ is! Az Álszentek összeesküvése lesz a téma. Nem egy vidám darab, hiszen dráma (színmű). Elmondhatatlanul kíváncsi voltam az olvasópróbára. Nem jellemző rám a spontaneitás, inkább mindent szeretek előre megtervezni, elképzelni, most is így volt, viszont az elképzelésem még a közelében sem járt a valóságnak. Igazából kötetlenebb volt, mint amennyire gondoltam, szó szerint „telt ház“ volt a teremben. Vendégszereplők is láthatóak a Jókai színpadán ebben a darabban is, név szerint Culka Ottó, Rancsó Dezső és Dékány Nikolett. Ugye említettem, hogy sok szereplős, viszont még nekem is bőven jutott szövegkönyv. Azt még elfelejtettem az elején, hogy ennek a darabnak ez a legeslegelső bármilyen nemű próbája, szóval még a színészek sem ismerik a szövegüket. Itt volt a színházi dramaturg, a kellékes, természetesen a súgó, a rendezőasszisztens és a rendezővel jött a jelmeztervező is, aki megmutatta az elképzeléseit a darabhoz. Ez a történet Molière életét mutatja be, vagyis pontosabban élete utolsó éveit – ebből következik, hogy a jelmezek az ezerhatszázas évek stílusával egyeznek meg. Ez alatt azt értem, hogy a férfiak göndör parókát viselnek, ők is amolyan „divatosan“ öltözködnek, stb. A rendező Martin Huba, aki szintén a rendezője volt (többek között) a már bemutatott III. Richárd című produkciónak. Szlovákul folyt az olvasópróba, de nagyjából mindenki tud szlovákul, úgyhogy ez nem okoz problémát. Azért a rendező úr is próbálkozott a magyar kifejezésekkel. A súgó, Leczkési Dóri olvasta a szövegkönyvben azt a részt, ami dőlt betűkkel volt szedve – ami nem tartozik egy szereplő szövegéhez, mondjuk: „ Kinyílik az ajtó, és két fekete ruhás, félelmes külsejű férfi Moirront vezeti be... „. Aztán ugye mindenki azt a részét olvasta, amikor a karaktere következett. Közben a rendező meg-meg állította a színészeket. Ilyenkor elmondta, hogy mit kellene máshogy mondani vagy csak apró változtatásokat kért. Neki is volt egy szövegkönyve szlovákul, ő abból irányított. Ahhoz képest, hogy két különböző nyelven folynak majd ezek a próbafolyamatok, elég rugalmas az egész. Nem olyan steril, humorból sincs hiány és a rendező is “lazán” dolgozik. Az olvasópróba körülbelül reggel tízkor kezdődött és délután egyig tartott. Az első pár oldalt vették át azon a próbán, amin voltam és hát ez már rutinos dolog volt a számukra. Moliére korszakának azt a részét dolgozták fel, amikor már úgymond kiteljesedett a karrierje és befolyása volt Nagy Lajos, francia királynál. Madeleine Béjart, akivel megalapították az első színtársulatukat, meghal és Molière a húgának hitt lányát veszi feleségül, mert a húga, Armande Béjart terhes lesz tőle. Sokat betegeskedik ekkortájt. Na de most akkor rá is térek a rendelkezőpróbára. Lényegében ez ugyanaz, mint a rendes próba csak itt még, mivel az elején vagyunk, a színészek kezében ott a szövegkönyv. Már valaki tudta is, hogy mit kell mondania és mikor, de még azért elkelt a segítség. Ekkor, ezen a próbán, ismertem meg a rendezőt is. Igazából tudtam, hogy Molière milyen korban élt, de teljesen nem voltam tisztában a valósággal. Viszont ebből a darabból igazán meg tudtam ismerni az akkori gondolkodásmódot. Efféle próbán még ugye nem vettem részt. Az előadásra csak jóval a bemutató után sikerült eljutnom, úgyhogy arról most sajnos nem tudlak tájékoztatni benneteket. De így is bőven megérte. Legalább ért egy kicsit az előadás, mire meg tudtam nézni. Én igazából nem is venném észre, hogy egy premiert vagy egy sima, többször játszott előadást nézek-e. Persze biztos meg van a színészekben az bizonyos mennyiségű lámpaláz a bemutatókor! Általában egy darabot többször van alkalmam megnézni, de ezt csak egyetlen egyszer láttam. A címből próbáltam kiindulni, ami nem szokásom, de azért mégis megpróbáltam következtetéseket levonni belőle. Minden megfordult a fejemben... a próbából kaptam ízelítőt, de hát az is valamilyen módon változott. Az a fajta vagyok, aki egy filmet többször is képes megnézni és mindig talál benne valami újat, érdekeset. Na hát így vagyok én a színdarabokkal is. Annyira el tud varázsolni némelyik és olyan hatással van rám, én teljes mértékben úgy érzem, hogy erre szükségem van. Itt el tudsz szabadulni a mindennapoktól egy kis időre és eljutsz egy másik „világba“ és felfedezel valami újat. Ezzel csak annyit akartam mondani, hogy nekem nem számít, ha százszor is látok egy darabot, mindig tanulok belőlük valami újat és egyszerűen nem unom meg. Az osztálytársaimmal voltam, ifjúsági bérletes előadáson. Végre, így az évad vége felé sikerült pár fotót készítenem a színészekkel. Igyekeztem úgy kiszámítani, hogy már ki legyenek sminkelve. Néhányan már fel is voltak öltözve. Most, ahogy így néztem és válogattam a képeket, rájöttem, hogy csak srácokkal készült fotó... Lacus bejelentette, hogy öt perc múlva megnyitják a nézőteret a közönség előtt.

Ugye ez az utolsó előtti darab az évadban, kicsit elszomorít, de remélhetőleg még lesz egy-két bejegyzésem és még kiélvezem ezt a kis időt is, amit próbákon és az előadásokon tölthetek. Gondolom néhányan már tudjátok, hogy az utolsó darab megváltozott az eredeti bérletes kiíráshoz képest. Az eredeti az Őrült nők ketrece volt, igazából nagyon kíváncsi lennék rá, de ha jól tudom, akkor lesz játszva itt Komáromban majd az elkövetkezendő időben. Az új a Dzsungel könyve című musical lesz, ami egy kicsit “lazább” darab, mint az előző kettő (Csirkefej, Álszentek összeesküvése). Így nyárra ez pont megfelelő előadás és egyaránt élvezhető lesz akár a felnőtteknek, akár a fiatalabb koroszálynak is. Igazán várom már, kiskoromban vagy ezerszer láttam a mesét! Musical próbán még nem vettem részt. Ha nem csal az emlékezetem, zenés darabot eddig csak egyszer láttam itt a színházban, amint már olvashattátok ez volt a Lili bárónő. Aki még netán nem látta az Álszentek összeesküvését, annak jó szórakozást kívánok, megéri!!! Május 10-én (vasárnap) 15 órától láthatjátok még, ugyanis aznap bérletszünetben játsszák!

Az alábbi Színházi Lábjegyzetben riportot láthattok Bandor Évával, Bárdos Judittal, Mokos Attilával és Culka Ottóval a Bulgakov-produkció kapcsán!

Sziasztok Mindenki!!!

Idejét sem tudom már, mikor volt az utolsó bejegyzésem, viszont most három sztorival is szolgálhatok nektek! Helyesbítsünk, inkább kettő és fél. A fél lenne a Lili bárónő, mivel arról már írtam egy kisebb élménybeszámolót, az újvári előadásról. Viszont még azért is fogom majd megemlíteni, mert a rajongásom  által keltett érdeklődés hatott a családomra valamicskét és felkeltettem az érdeklődésüket az operett iránt. Igazából nem is kellett győzködni őket, elég volt csak az, amiket meséltem nekik minden egyes Lili bárónő látogatásom után. A másik kettő meg ugye hát a legfrissebb darab, a Csirkefej (főpróba és premier persze). Ahogy már a két címből kitűnik, teljesen ellentétben állnak egymással. De hát persze nem lehet egy kalap alá venni egy operettet, meg egy tragédiát.

December huszonhetedikén voltam a családommal a Lilin, ami már picit régebben volt, de számomra még mindig friss az élmény. Szerintem egy színházlátogatás a családok számára nagyon hasznos közös program. Ez nálunk is így volt, mivel, ha azelőtt nem is annyira gyakran jártak a szüleim színházba, azért ők is szívesen benne vannak akármikor egy ilyen programban. Én annyira vártam már ezt az estét, mintha még csak most látnám először és szerintem ez mostantól mindig így lesz. Nagyon sokan voltak az előadáson,mondhatjuk, hogy telt ház volt. Amikor még a bejárat felé tartottunk, akkor érkezett meg egy busz tele emberrel, akik mind a színházba jöttek. Amikor jöttem kiváltani a jegyeket, körülbelül december elején, már alig akadt hely, de így is pont oda tudtam foglalni helyet, ahova eredetileg terveztem, azaz a második sorba! Már említettem azt is, hogy onnan azért nem látni be annyira jól a színpadot, mint például a nyolcadik, kilencedik sorból, de azt szerettem volna, hogyha a családom is megérzi azt a hatást, amit akkor érez az ember, ha közel ül a színpadhoz.

 Később aztán rá is jöttek, miért tökéletes hely. Nagyon jól érezték magukat, egy percet sem unatkoztak, jó kikapcsolódás is volt számukra. Velük is úgy volt, ahogyan velem – ha lesz még egyszer a Lili bárónő, okvetlen meg akarják nézni. Elújságolták ezt a munkahelyen, barátoknak, ismerősöknek és mindjárt akadt pár jelentkező, viszont sajnos azt még nem lehet tudni, mikor lesz itt Komáromban megint... Jaj és még egy dolog, a főszereplő, Illésházy László szerepét Kiss Zoltán, a  Kecskeméti Katona József Színház színésze vette át (a fotón Tar Renivel látható), s meglehetősen kevés ideje maradt betanulni a szerepét. Ennek ellenére nagyszerűen játszott, minden elismerésem neki! Hazafelé úton csak erről beszélgettünk, kiveséztük a szereplőket, elmondtuk, hogy kinek mi tetszett benne a legjobban és megbeszéltük hogy családi kiruccanásként ezt bármikor beiktathatjuk.

A szünet után aztán megint meglátogattam a színházat egy főpróba és egy premier erejéig. Január nyolcadikán volt a Csirkefej-főpróba, pont sulikezdéskor és az igazat megvallva már nem is tudtam mire számíthatok, mivel a próbalátogatásom úgyszólván már régen volt. Nagyvonalakban tudtam miről szól Spiró György műve, mivel megnéztem a Lábjegyzetet és elolvastam a tartalmat. Azt gondoltam már az elején is, hogy nem lesz egy könnyű darab.  Most ismét a szüleimet vittem magammal. Tizenöt éven aluliaknak nem ajánlott, műfaja: tragédia. A kemény és nyers valóságot mutatja meg és ahhoz, hogy ezt a darabot teljesen megértse az ember, már jó pár dolgon keresztül kellett mennie. Szerintem amikor nézed a Csirkefejet, még nem igazán érted meg mi a tanulság, vagy mi a központi gondolata. Utána kell elgondolkodnod, legalább is nálam ilyen volt. Úgy teljes egészében csak én is akkor értettem meg, mikor már pár emberrel beszéltem róla. Még ilyen stílusú darabot nem láttam színházban, más volt mint a többi. Nem volt híján a trágár beszédnek sem, de hát mostanság már sokan csak így tudják kifejezni magukat, szóval nem gond megérteni.

 Kb. 3 órás volt szünettel együtt. Nem egy könnyen emészthető darab, de az élet nem fenékig tejfel, ahogy ezt az előadás is mutatja. Sokan jöttek a főpróbára és a premierre is és sokaktól hallottam, hogy nagy hatással volt rájuk, kinek jobb, kinek rosszabb értelemben, de hiszen mindenkinek megvan a maga véleménye. Mivel a rideg valóságot mutatja meg, ezért sokan félnek beismerni, hogy ez a mai idők tükörképe - az apa a gyerekében csak a pénzt látja, az emberek csak a saját sanyarú életükkel foglalkoznak, sajnáltatják magukat, nem merik beismerni a hibáikat. Aput nagyon mélyen érintette, sokáig nem tudott szóhoz jutni sem. A premier is hasonlóképp zajlott, csak az volt más kicsit, hogy az utána lévő fogadáson kevesebben voltak, sokan elmentek rögtön utána. Mondjuk azt hallottam, hogy ez várható egy ilyen darab után. Most megint ott maradtam a színpadnál és most sokan voltak ott, mivel van egy kicsi kórus is a vége felé – igazán ügyesek voltak a gyerkőcök.

A főszerepet, vagyis a vénasszonyt Cs. Tóth Erzsébet m. v. játszotta, aki a Thália Színház művésze volt (gyorsan lekaptam őt egy fotóra a premierelőadás kezdete előtt).

Eredetileg Gobbi Hildának írták a szerepet, aki kemény, erőteljes személyiséggel megáldott, elismert színésznő volt. A felakasztott macska indítja az egész sztorit és utána kezd minden lassan kiderülni. Azt még hozzáfűzném, hogy szerintem a "névtelenség" is sokat tesz, mivel ugye senkinek nem volt neve - srác, haver, apa, öregasszony. Nem lesz számomra egy könnyen felejthető mű és nem is tudom igazán megmondani, milyen a viszonyom ehhez a darabhoz – elgondolkodtatott az biztos. Mostanra ennyit szerettem volna, és még azt üzenem, hogy érdemes megnézni ezt az előadást, viszont nem kell elhamarkodott döntéseket hozni vele kapcsolatban! Legközelebb, ha minden jól megy, jövök majd egy olvasópróbás élménybeszámolóval (Álszentek összeesküvése). Nemsokára újra jelentkezem! Addig is nézzétek meg a huszonkilencedik Színházi Lábjegyzetet, és a Csirkefej előzetesét!

Na, akkor kezdjük ott, hogy ez volt életem egyik legnagyobb színházi élménye!!! Ugyanis most teljesen rendhagyó módon, a kulisszák mögül láthattam a Különös házasságot, ami meghatározó része lesz a színházlátogatásaim által szerzett élményeimnek. Úgy gondoltam, hogy ha már megyek az előadásra, megnézhetnék egy Csirkefej-próbát is. Viszont azon csak egy órácskát maradtam. A sulival mentünk az ifjúsági bérletes előadásra és magyaron épp Mikszáthot vettük, szóval már mindenki tudta nagyjából, hogy mi a történet. Ez hasznos, mivel kétfajta módon is le tudtuk elemezni a történet lényegét, akár színházban látva, akár a könyvet ismerve. Az előadás előtt pár perccel megérkezett a buszunk a színházhoz. Amikor az öltözőkhöz értem, még javában ment a készülődés és aztán percek múlva felhúzták a függönyöket. Körbenéztem a kulisszák mögött, már ott volt minden pontosan a helyén és próbáltam összerakni, hogy milyen kellék mikor következik. Már akkor annyira izgalmasnak tűnt, gondoltam: milyen lesz majd élő egyenesben? Nagy Lacus, az ügyelő mögött foglaltam helyet. De vajon neki mi lehet a szerepe? Most szeretném ezt leírni, mert ha hiszitek, ha nem neki van az egyik legfontosabb szerepe a színház mindennapjaiban. A minap volt is róla egy cikk az egyik újságban és azt olvasva tudtam meg pontosabban, hogy mi is a feladatuk az ügyelőknek. Ez egy nagyon pontos koncentrációt igénylő munka, mivel figyelnie kell a szereplőket, hogy időben érkezzenek, ügyelnie kell a díszletre, a kellékekre, mindennek rendkívül pontosan kell működnie, amiért mind ő felelős és minden előadáskor jelen kell lennie. A színpad mellett van egy kis zug, ami csakis az ő helye és van itt egy kis TV, amin az egész nézőtér, valamint a színpad látható és gondolom innen tudja ő is, hogy mikor melyik jelenetnél hívjon egy bizonyos színészt. A „hívni“ alatt azt értem, hogy van előtte egy kis mikrofon, amibe bemondja a színész nevét, amit aztán hallani lehet az öltözőkben, a büfében, a varrodában... Még egy dolog, vagyis a szövegkönyv nem hiányozhat előle, ugyanis abban van minden fontos információ, amit a próbák során összegyűjtött. Talán ennyi lenne úgy nagy vonalakban a szerepéről, de emellett még biztos van pár dolog, amiben „szerepet játszik“. Azok a színészek, akik az első felvonásban szerepelnek, lassan kezdtek megérkezni, leghamarabb a két főszereplő, Viktor és Karcsi. Ahogy látom nagyon jól elvannak egymással, sokat hülyéskednek együtt és ez az előadás előtt sem volt másképp. Egyáltalán nem láttam semmilyen „izgulást” sem rajtuk. A monitoron láthattuk, hogy már megtelt a nézőtér. Nekem mindig hosszabb időnek tűnik az, amikor már benn ülünk a nézőtéren és várjuk, hogy minden elsötétedjen. Na ez most nem így volt, olyan gyorsan elrepült az az idő, hogy már csak azt vettem észre, amikor a hangszóróba bejelentették, hogy ki kell kapcsolnia mobilokat. Akkor már a két srác kezében ott volt a bőrönd és teljes készenlétben álltak. És akkor megszólalt a zene... Tökéletesen jó helyről élvezhettem az előadást, pont ráláttam a színpadra és Lacus munkáját is figyelemmel tudtam kísérni. Előttem volt az a hely, a „takarás”, ahol a színészek várakoznak és hát ugye a darabban függönyöket használnak háttérnek, mögötte pedig a műszaki dolgozók várják Lacus utasításait – mikor, melyik diszlet hova kerüljön, mikor milyen helyzetben álljon a forgószínpad, stb... Érdekes volt bepillantani a „háttérmunkások” világába! Az egy óra hamar eltelt a szünetig, én
nagy izgalommal kísértem végig az első felvonást és bevallom nem nagyon volt elképzelésem milyen lehet a kulisszák mögött végignézni egy darabot, azt szerettem volna ha minden meglepetésszerűen ér. A szünetben készült pár fotó néhány színésszel. Tar Renivel még selfieztünk is egyet, de gondolom mindenkit ért már olyan érzés, hogy csinálhatott magáról vagy csináltathatott volna akármennyi képet, egyik sem tetszik neki... na ez nekem most pont így volt. A szünet hamar véget ért, legalábbis számomra, viszont az a maradék másfél óra sem tűnt hosszúnak. Ha valamelyik színész egy picit hosszabb ideig nem lépett színre, addig vagy kiment az öltözőjébe szöveget mondani, felkészülni a következő jelenetére, vagy hátul volt a kulisszáknál. Egy adott jelenetnél, mint mondjuk, amikor Dőry Mária felölti a menyasszonyi ruhát, jön a fodrász, az öltöztető akik segítenek neki átöltözni minél hamarabb. Hátul, a függönyök mögött szorgoskodtak páran a forgószínpadnál. A közönséget hallva, szerintem élvezték a Különös házasságot és nekem is egy életreszóló élmény volt. Nézzetek meg egy rövid videót az előadás előkészületeiről – riportok a rendezővel, néhány szereplővel! 

A Csirkefej-próba hétkor kezdődött. Én pont olyan háromnegyed hét körül értem vissza a színházba, a  próbára. Még leültem kicsit a portán, ahol aztán összefutottam Orbán Katival, a kellékessel és elbeszélgettem vele. Megtudtam, hogy gyakran kell késő estig benn maradnia a színházban és, hát mivel az ő az egyetlen kellékes itt, minden előadásnál és azt hiszem hogy minden próbán is itt kell maradnia. Megjött Viktor, Leczkési Dóri, aztán Balaskó Edit, rendezőasszisztens, s még egy páran. A próba kezdetéig ott volt mindenki a portánál és személy szerint én nagyon jól éreztem magam velük, irtó jó hangulat volt. Mindenki már csak a rendezőre – Forgács Péterre - várt és amikor megérkezett, mindenki a stúdió (Vasmacska stúdió) felé vette az irányt, mert aznap este csak épp Fabó Tibor, Karcsi és Viktor próbált egy olyan jelenetet, amihez elég egyelőre a stúdióban próbálni. Nem nagyon ismerem ezt a darabot, de azt láttam, hogy kíméletlenül, nyersen beszélnek és viselkednek egymással a szereplők, ami szerintem arra szolgál főleg, hogy jobban kifejezzék a darab mondanivalóját és ezáltal jobban átjön a lényege. Mivel csak maximum egy órát maradtam, nem tudtam teljesen elemezni, hogy ez a rész most konkrétan miről szól... Csak azt tudom, hogy egy idős embernek (Fabó Tibor) van egy fia (Tóth Karcsi), aki otthonban nevelkedett, mert nem tudott vagy nem akart gondoskodni róla az apja. Épp szabadott kapott a fiú, ez idő alatt elment az édesapjához, aki meglepetéssel fogadta őt. Vele tartott a barátja (Szabó Viktor) is. Nagyjából ezt fogtam fel abból a részből, amit láttam és talán ennél a darabnál vagyok a legkíváncsibb, hogy mi fog kisülni belőle. Már erről is készült egy Lábjegyzet (a huszonnyolcadik rész), a riportok alapján érdekesnek ígérkezik!

 Tartsatok velem legközelebb is, újabb élményekkel, kulisszatitkokkal szolgálok majd!!! ÜDV MINDENKINEK!

Üdv mindenkinek! 

Jöjjön akkor megint egy duplázás, csak most ez alkalommal nem a Bányavirágból, hanem a Különös házasság nyilvános főpróbájából és premierjéből. Ezek egyike, vagyis a nyilvános főpróba november 6-án volt. A premier meg a szokáshoz híven az utána való nap 7-én.

A nyilvános főpróbára ismét vittem magammal a családtagjaim közül valakiket, ez alkalommal a két nővéremet. Jobban mondva egy nővéremet, Anikót és az ikertestvéremet, Zsófit, aki kerek öt perccel idősebb nálam, így már őt is a nővéremnek mondhatom.

A főpróba csütörtökön volt, este 19:00-kor. A testvéreim már nagyon várták, mivel ők még így nem voltak színházban. Én is már egész álló nap az estén gondolkoztam és nagyon kíváncsi voltam. Nagyjából elmondtam nekik, hogy hogyan zajlik egy ilyen esemény, bár most más volt mint előzőleg, mivel ez már ugye nagyszínpadon zajlott. Körülbelül hat óra előtt elindultunk otthonról, nagyon sürgettem a nővéreimet, mert én mindenhova hamarabb szeretek érkezni. Sajnos az a fajta vagyok, aki sokat aggódik mindenen, mindent percre pontosan meg akar szervezni és ha valami nem az elképzelései szerint sül el, akkor teljesen kétségbeesik. Így is bőven maradt időnk az előadás előtt és mikor megérkeztünk talán még nem is volt ott egy néző sem. Megszereztem a két jegyet és lassan elindultunk felfelé, ahol vettem egy műsorfüzetet, de sajnos átolvasni már nem tudtam. Gondolom azt mindenki tudja, hogy merre vannak a társulat tagjainak képei a fenti aulában (amit már említettem az egyik bejegyzésben). Na és hát mivel a nővéreim sem ismerték a társulatot, nagy örömmel mondtam el nekik mindent. Nagyon érdeklődőek voltak, sok kérdést feltettek és jó érzés volt nekik mesélni és akkor döbbentem rá, hogy pár hónapja még arról álmodoztam, hogy legalább egy színészt megismerhessek, most meg már egy pár ember kivételével mindenkit az ismerősömnek tudhatok! Az utóbbi időkben nagyon a szívemhez nőtt a színház és mindazok, akik itt dolgoznak.

Lassan megérkezett a többi néző is, pár perccel az előadás előtt már mindenki megjött. A nővéreimmel leültünk a második sorba, viszont ott nem látod be a színpadot teljes egészében, de személy szerint én onnan élvezem a legjobban. Nagyon meglepett a díszlet. A próbán nem is nagyon tudtam elképzelni, hogy hogy fogják megoldani, mivel akkor még számomra nem is hasonlított arra a kész díszletre, amit a főpróbán láttam. Fél füllel meghallottam az egyik nézőtől, hogy azt mondta, hogy ahhoz képest milyen kevés díszletet használnak, nagyon jól megoldották a darabot és nagyon ötletes volt. A forgószínpadot használták, nagyjából ott  folyt az egész darab és három színű függönyt használtak – kék, piros, zöld. Amire én nem jöttem rá magamtól, hanem csak később tudtam meg, hogy a függöny színváltozásai a családoktól függtek. Ugye három család jelenik meg,  vagyis Dőry báróék – piros, Buttlerék – zöld és Horváthék- kék. Én úgy gondolom, hogy a piros szín azért Dőryéknél jelenik meg, mert ott bontakozik ki a legtöbb érzelem, ott történnek a konfliktusok, onnan kezdődik a mű bonyodalma.

Elmondhatom, hogy más volt így színpadon látni ezt a darabot, persze ugyanaz volt a lényege így is, a könyvhöz meg a filmhez viszonyítva. A színpadra vitt darabban voltak kisebb eltérések, mint például Horváth Piroska apja meghal és szerintem Bernáthnak is fontosabb volt a szerepe. De ennek ellenére nagyon sokat szórakoztunk és szerintem sokkal többet ér megnézni egy előadást színházban,mint otthon ülni a TV előtt.

Otthon megnéztem a műsorfüzetet, amiből én személy szerint sokat megtudtam. Benne van Mikszáth Kálmán életútja, interjú Valló Péter rendezővel. Drága Diánáról is szó van, aki a Különös házasságban vendégszínész és egyben az egyik főszereplő is (Horváth Piroska).

Másnap ismét meglátogattam a színházat és ezúttal csak az ikertestvéremet, Zsófit vittem magammal. Történtek mulatságos pillanatok ezzel kapcsolatban, mivel aki még nem látott minket, annak úgy tűnünk, mint két tojás és ez ebben az esetben érvényes volt.

Ismét az elsők között érkeztünk meg és aztán fenn várakoztunk. Nagyon sokan jöttek, nem is gondoltam volna hogy ennyien vesznek premierbérletet. Összefutottam Székely Erzsébettel és Ropog Józseffel is, akikről már ezelőtt írtam. Sajnos csak pár perccel a kezdés előtt jöttek meg, így nem tudtunk sokat beszélni. Most egészen hátul ültünk, így már beláttuk az egész színpadot. Mivel már második alkalommal láttam, más részletekre is oda tudtam figyelni. Vagy nem vettem észre vagy tényleg nem volt eltérés a főpróba és a premier között. Amikor vége lett, nagyon sokáig tapsoltunk. Ugye szokás utána lenn maradni a színészeknek és a darabon dolgozóknak. Akkor vannak ugye rövid beszédek, koccintások. Ez alkalommal nem maradtam ott, hanem felmentem és ott vártunk addig, amíg fel nem jöttek a színészek, a rendező és a többiek. A svédasztal már készen állt és körülbelül tíz-tizenöt perc múlva mindenki az asztal felé vette az irányt. Mindenki gratulált a színészeknek, mindenki mindenkivel beszélgetett és szerintem nagyon jó hangulat volt. Mivel most kétszer annyian voltak, mint a múltkor, tovább tartott az este és mi is olyan éjfél körül mentünk haza.

Majd egyszer szeretnék látni egy előadást a kulisszák mögül is és remélhetőleg a közeljövőben valóra is válik ez a tervem. Majd még esedékes lesz egy Csirkefej próba, ami a következő új előadás a listán. Ha minden jól megy hamarosan újra jelentkezem és igazán ajánlom mindenkinek a Különös házasságot! 

Hát akkor üdv ismét! Már elég hosszú ideje annak, hogy utoljára itt jártam a blogon, de így is jócskán folyt az élet a színházban. Na és hát persze megkezdődött a Különös házasság próbafolyamata! De először is elmondanám, hogy a mostani blog az én próbalátogatásomról fog szólni, valamint még írni fogok nagyon nagyon röviden az Ahogy esik, úgy puffan c. improvizációs játékról, amin a minap voltam életemben először (azért is szeretnék írni róla, mert az áldozati báránykák a Jókai Színház színészei). És hogy egy ideig még ne unatkozzatok, olvasni fogtok a Lili bárónő c. operettről, amin a minap jártam, Érsekújvárban. 

A Különös házasság egy színmű, amely más néven komoly dráma. Tragédia és komédia keveredik egyben és nem tragikus a befejezése. Ezt azért magyarázom el nektek, mert bevallom én se voltam tisztában a jelentésével. A rendező (Valló Péter) sokszor megállította a színészeket a jelenetek alatt, de csak okítás céljából. Szerintem nagyon hasznos dolgokat mondott, és a színészek is nagyon „szófogadóak“ voltak. Sokat idézett a történelemből, hogy anno hogyan mentek a dolgok és én szívesen lettem volna az unokája, mert annyi mindent lehetett volna tanulni tőle... Majd egyszer el szeretnék jutni egy olvasópróbára is, csak sajnos az délelőtt van és azt nem nagyon van esélyem megnézni, de még lesz egy-két olvasópróba, szóval még nincs minden veszve! Ez alkalommal egy csütörtöki napon voltam, ismét az esti próbán. Fél hat körül megérkeztem és kinn, a művészbejárónál összefutottam Bernáth Tomival, valamint Leczkési Dórival. Épp mikor befelé tartottam, akkor érkezett meg Szabó Viktor és még valaki, de ne kérdezzétek, hogy ki volt, mert olyan gyorsan, ahogyan jött el is tűnt az orrom elől. A portán találkoztam Olasz Pityuval és Mokos Attilával is. Nem volt ott mindenki, aki játszik a színdarabban. Épp a portán néztem a beosztásokat és akkor láttam, ki lesz ott az aznapi próbán és akkor jött meg Tar Reni is. Nagy Laci bejelentette a mikrofonba, hogy kezdődik a próba és mindenki megindult a színpad felé. Én mindig úgy gondoltam, hogy már a kezdetektől úgy indítanak, hogy a színpadon csak a színészek vannak, a nézőtéren pedig van a rendező, rendezőasszisztens, súgó (aki segít a színészeknek a próbán a szövegüknél, amikor még nem tudják fejből), ügyelő (ő felelős mondjuk a forgószínpadért, függönyért, ő hívja be a színészeket...), stb. De mindenki egy helyen volt, vagyis a színpadon. Pedig logikusan hangzik, hogy a rendező, meg a többiek ott vannak, mert onnan rohangálnának fel a színpadra? Ja meg persze a súgónak ezek szerint kiabálnia kéne nekik a szöveget? Így átgondolva már teljesen abszurdnak tűnik az előbbi feltevésem. Még ott volt a Bányavirág díszlete és pár kellék is a Különös házasság c. darabhoz. Az újabb darabnál még nem volt meg teljesen a díszlet, hogy hogyan lesz az előadás folyamán, szóval erről még nem tudok pontos infót mondani. Hatkor elkezdődött és meg sem álltak egészen nyolcig. Lázasan folyt a próba, a rendező láthatóan nagy beleéléssel magyarázott a színészeknek. Gondolom, néhányan már hallottatok Mikszáth ezen művéről! Én már olvastam is és láttam is már filmben, úgyhogy elég jól kiveséztem, viszont színházban még egyszer sem láttam, szóval kíváncsi vagyok a végeredményre! A főszereplője gróf Buttler János (Tóth Károly), aki köré épül minden jelenet. Azzal kezdődött (az a rész, amit én láttam), hogy Buttlert és a diáktársát, Bernáthot (Szabó Viktor) egy rendőrtiszt megállítja azzal a hírrel, hogy Dőry István báró (Fabó Tibor) azonnal hívatja őket a röszkei házába. Mikor odaérnek, Dőry Mária (Bárdos Judit) nagyon megörül nekik, különösképp Buttlernek. Ekkor már Dőry báró nyugtalan, mivel nem rég tudta meg, hogy a lánya terhes, méghozzá Szucsinka plébánostól. Sőt, nem is csak vendégszeretetből hívta meg Buttleréket magához, hanem abból a célból, hogy majd hozzáadja a lányát a grófhoz. Erről a két diák mit sem sejtve, boldogan vacsorázik Dőryéknél. Buttler próbálja megfűzni Máriát, hogy Bernáth Zsiga barátjának nem közömbös. Dőry báró mikor kettesben marad a lányával, elmondja neki, hogy mindenáron összeházasítja őt Buttlerrel, akár még erőszakkal is. Mindenkinek a közelében ott volt a szövegkönyve és a súgó, Dóri, sem unatkozott, de a végére azért már kezdett minden kialakulni. A szünet után még próbáltak egy keveset, én már nem maradtam ott, de így is sok információt összegyűjtöttem. Érdekes lesz számomra, amikor majd látom a darabot teljes egészében és akkor már mennyire másképp fogom felfogni a jelenet lényegét. Amikor már összetudom kapcsolni ezt a jelenetet a történettel. A próbáról azt hiszem ennyi lenne az információm.

Csak még az Ahogy esik-ről szeretnék röviden: egy improvizációs műsorról van szó, ahol a színészek megadott feladatok alapján szituációkat rögtönöznek. Mint ahogy azt említettem, azért szeretnék írni róla, mert a Jókai színészei játszanak benne. Bőven tudnék írni róla, de ez a blog most főképp nem erről szól. Szóval csak annyit, hogy négyen játszottak a színházból pénteken a RÉV-ben (Bárdos Judit, Olasz István, Nagy László és Tóth Károly). Ha valaki hallott már a Beugró c. tv műsorról, akkor elmondom, hogy ez hasonlít hozzá. Itt most Majorfalvi Bálint volt a műsorvezető (a feladatokat is ő találja ki), ő mondta el a játékok lényegét és a játékszabályokat, de a konkrét szituációkról a színészeknek halvány fogalmuk sem lehetett és épp ezért volt ez viccesebb, mint egy betanult humoros szöveg. Először voltam ezen, de azt hiszem ezentúl egy alkalommal sem fogom kihagyni.

A Lili bárónőt most láttam másodszor. Legelső alkalommal még tavaly láttam, de ezt az operettet rengetegszer lehetne megnézni és akkor se fogod megunni! Szavakba nem tudnám önteni mennyire szeretem ezt a darabot! Aki még netán nem látta annak röviden elmondanám miről szól: Malomszegi báró megvesz egy birtokot, ami azelőtt Illésházy László grófé volt. A bárónak van egy lánya is - Lili -, aki színésznő akar lenni és sokat dacol emiatt az apjával. Illésházy gróf távozni készül, viszont a ház új lakói azt hiszik róla, hogy ő a komornyik. A gróf belemegy a játékba. A gróf és Lili egymásba szeret, közben a házban további szerelmi szálak fűződnek össze. Kiderül az igazság a grófról, Lili megharagszik, de a végén minden elrendeződik és mindenki boldog lesz a szíve választottjával.Tehát ez egy szerdai napon volt Újvárban – tájelőadás (így nevezik azt, amikor nem itthon, azaz nem Komáromban játszanak egy darabot). Este 19:00-kor kezdődött. Én hamarabb értem be, hogy végigjárhassam a gyönyörű díszletet. Amikor először láttam Komáromban a Lili bárónőt, azt gondoltam, hogy bárcsak egyszer felmehetnék a színpadra végigjárni az egészet. Nagyon szeretnék abba a korba visszamenni, amikor ez játszódik. Ha adódna egy olyan lehetőség, hogy bármelyik korba visszamehetnénk és nem haboznék, rögtön ezt választanám és itt élném le a hátralévő életemet. Az a stílus, a ruhák, a bútorok, a teljesen más világnézet na és persze egy gépek nélküli világ... Még Jane Austen idejébe is visszamennék, na de ebbe már ne menjünk bele. Valamivel kisebb volt a színpad, mint Komáromban, de alig lehetett észrevenni különbségeket. Hátul, a díszlet mögött voltak a kellékek, amikre az előadás alatt volt szükség. Amikor felmentem a díszletnél a lépcsőn, láttam, hogy a zenészek hogy készülődnek. Miután körbejártam a színpadot, meglestem, hogy hogyan készülnek az előadásra a színészek is. Senkin és tényleg senkin nem láttam izgatottságot, vagy csak jól leplezték. Az előadás előtt pár perccel valakik még gyakorolták a dalokat, valaki még öltözködött, sminkelt. Én meg már lementem a nézőtérre, mivel pár perc múlva „felhúzzák a függönyöket“. Nem számítottam nagy tömegre, mivel azt gondoltam, hogy ilyen kiutazásnál kevesebben szoknak lenni, mint Komáromban. Lassan szállingóztak be a nézők és csak jöttek, jöttek, jöttek... Most nem tudom biztosra, de nagyon úgy nézett ki, hogy telt ház volt! Erre mondjuk én nem számítottam. Ahogy láttam a nézők nagyon jól szórakoztak és a végén állva tapsoltak vagyis tapsoltunk. Szerintem nagyon jó érzés lehetett ez a színészeknek és annyira jó hangulat volt ott, hogy én is fergetegesen éreztem magam. Este tíz után lett vége, még beszaladtam az öltözőbe a cuccaimért aztán siettem is a buszra. Ezek után komolyan tervezem, hogy megnézek még egy Lili bárónő előadást!

A negyedik bejegyzés végéhez értünk. Egy kis infó: Különös házasság premier- 2014. november 7. Ha minden jól megy elmegyek a főpróbára is, ami a premier előtt egy nappal, azaz 6-án lesz. Szóval ne menjetek messzire, mert nemsokára újra jelentkezem!

Újra itt! Elérkeztünk a harmadik blogbejegyzéshez is, ami főleg a Bányavirág c. darab köré fog épülni. Lehet, hogy már páran az olvasók közül láttátok az előadást, így már nem lesz annyira új az, amit leírok, de bátran kommenteljetek és akár össze is hasonlíthatjátok a véleményeteket az enyémmel! Aki pedig még nem látta és majd a jövőben tervezi megnézni, az kap egy kis ízelítőt. Tudom, ígértem egy kevés kulisszafotót/titkot, de sajnos most csak az előadásokra jutottam be, így erre megint nem volt lehetőségem. De annyit ígérek, hogy a közeljövőben teljesíteni fogom ezt a tervet.

Csütörtökön, azaz szeptember 25-én nyilvános főpróbán vettem részt, ahol a színházon belül dolgozók, illetve hozzátartozóik voltak jelen. Ezért nem kellett fizetni, de azért mindenki kapott jegyet. Én most a szüleimmel voltam, akik még nem jártak itt, a színházban, úgyhogy ez újdonság volt a számukra. Nekem, ahogy nekik is, abból a szempontból volt újdonság, hogy még soha nem jártunk nyilvános főpróbán, úgyhogy nem tudtuk mi vár ránk. Hatkor már indultunk is otthonról, mivel mi Kamocsán lakunk és onnan körülbelül húsz-huszonöt perc az út a főpróba meg hétkor kezdődött. Beértünk a színházba és az előcsarnokban anyu rögtön megcsodálta a kiállított ruhákat. Még pár percet vártunk a jegyeinkre, azután felmentünk. Itt fent vannak kitéve, a büfénél, a színészek képei és hát persze, hogy elkezdtem nekik ecsetelni, hogy ki kicsoda. Nagy részüket már ismerték, pedig még csak a színházban sem jártak. Nem is értem hogy lehet ez... De egyébként nagyon nyíltak és érdeklődőek voltak, mindig szívesen meghallgatják a színházas élményeimet, pedig ha én elkezdek valakinek valamit mesélni, az nem szabadul mellőlem egy jó darabig. Lementünk a színpadhoz, aminek a két oldalán volt a nézőtér. Ehhez a darabhoz nem kell nagy színtér, az egész csak egy szobában játszódik. Elfoglaltuk a helyünket és lestem, hogy kik jönnek még. Már mindennek pontosan kellett működnie, mivel másnap volt az élő-egyenes premier és ugyebár ez volt a főpróba. A függönyöket behúzták és minden elsötétült...Nagyszerű hangulat volt a nézőtéren, rengeteget nevettünk. Láttam a próbán egy részt belőle, és tudtam, hogy sok humoros jelenet van benne, de nem gondoltam volna, hogy ennyire másként fog hatni rám élőben. Sokkal jobban megértettem az összefüggéseket, és valószínűleg azért, mert láttam a teljes darabot egyben, az elejétől a végéig. Nekem személy szerint a temetés utáni beszélgetés (Iván és a doktor között) tetszett a legjobban. Egy pár percig tuti nem hagytad abba a nevetést. Szerintem nagyon jól megoldották a díszletet is. Nem is volt sok, nem is volt kevés és pont a darab mondanivalójához illett. Csak szólok, hogy nem a darab címéből kell kiindulni, mert sajnos én is, ahogy biztos még sokan, azt gondoltuk, hogy egy szomorú, melankolikus, tragédiákkal teli műről van szó. Ha beülsz és megnézed az előadást, teljesen átértékeled az elképzeléseidet. Higgyétek csak el, ha már másodszor látod akkor meg pláne más lesz a véleményed. A befejeztével indultunk is haza. A szüleim nagyon jól szórakoztak és amint kijöttünk, anyunak az volt az első kérdése, hogy legközelebb mikor jövünk. Nem annyira hosszú darab, másfél órás szünet nélkül és a végén volt az interjú a tápcsatornán, Ivánnal, ahol is a fő kérdés az volt, hogy miért ilyen nagy a halálozási arány Erdélyben, (mert ők ám hűen őrzik a hagyományokat: pálinkaivás reggel, délben, este) és a falu, elnézést, KÖZSÉG nagy része miért akasztja fel magát az erdőben. Illés szavaival élve „senki nem halt még meg természetes úton, példának okáért fejbe vágták egy fejszével“. Apu nagyon sajnálta Illést, amiért még majd annyiszor földhöz fogja vágni őt Iván, ahányszor a darab színre kerül.

És akkor most jöjjön a bemutató! Még nem tudtam semelyik premierre sem eljönni ide a színházba, mivel én mindig csak ifjúsági bérletes voltam. Nem is tudtam hogyan folyik az ilyen, csak nemrég mesélték nekem, hogy zajlik egy  premier és hogy utána fogadás is van. A művészbejárón át mentem be, ahol aznap este, első alkalommal találkoztam Fabó Tiborral. Nagyon aranyos bácsi és már egy ideje szerettem volna megismerkedni vele. Már teljes díszben állt, hiszen már csak pár perc volt a kezdésig. Igazából nem láttam rajta semmiféle izgulást, már biztos rengeteg premiert megélt. De azért a rendezőtől, Keszég Lászlótól megtudtam, hogy az összes színész izgult egy picit. De elég jól leplezték.  Ezután lementem az előcsarnokba, ahol készítettem pár fotót az érkező vendégekről. De persze az én fotóstehetségemmel nem születtek igazán jó képek, de már tanulgatom a technikát. A „sikeres“ fotózás után felmentem, ahol még átnéztem a műsorfüzetet – a szerzővel, a rendezővel,a színészekkel készítettek interjúkat és minden részletesen benne volt a darabról is.A Bányavirág az egy trilógiának az első része (utána van a Bányavakság és a Bányavíz). Azt tervezik, hogy másik két része is színre fog kerülni a jövőben. Bálint elmondta, hogy mi vár még rám a fogadáson is. Láttam még pár színészt is, aki eljött megnézni a bemutatót.

Ugye telt ház volt, mivel sokan vettek premierjegyet és így is csak a premierbérletesek fele ült ott pénteken, a másik fele pedig szombaton jött.Miután lezajlott az előadás, azon gondolkodtam, hogy miben volt ez más a főpróbánál. Nem találtam sok különbséget, csak apróságokat, de amúgy is, minden alkalommal lesznek benne szinte láthatatlan eltérések.Nagyon hosszú taps volt a végén és én is ugyanannyira jól szórakoztam, mint előző este. Később megtudtam a nézőktől, hogy mindenki fergetegesen érezte magát. Na szóval, mikor vége lett, a közönség kivonult és csak a stáb meg a színészek maradtak a színpadon. Bárdos Judit és Fabó Tibor virágot kaptak. Hoztak be pezsgőt, pálinkát azután jöttek a gratulációk. Ilyenkor mindenki gratulál egymásnak a premier után és mindenki megköszöni az egy hónapot, vagyis a próbafolyamatot. Ja és még azt elfelejtettem, hogy a premier előtt senki nem kíván sok sikert a másiknak csak esetleg „kéz és lábtörést“, mivel akkor soha sem szokott szerencsés lenni a dolog. Épp ezért kívánják az ellenkezőjét.  Tóth Tibor és Keszég László mondott egy nagyon rövidke beszédet. Az igazgató úr értékelte az elmúlt egy hónapot és megköszönte a munkát mind a színészeknek, mind a stábtagoknak. A rendező is így tett és még azt is megemlítette, hogy a közeljövőben legalább 17-szer várható a darab színre vitele. Azután jött az ajándékozás. Bandor Éva adta át az ajándékát a rendezőnek, aki házi pálinkát, kompótot és egy stábfotót kapott. Az ajándékokat aszerint válogatják, ami a darabra jellemző. A csoportkép pedig már nagyon régen szokás. Azok vannak rajta, akik valamilyen módon segítik azt, hogy az előadás létrejöhessen. 

Lőrincz Margit, nyugdíjazott színésznő, átadta a Lőrincz Margit emlékgyűrűt Bárdos Juditnak, aki nagyon meglepődött és egyáltalán nem számított rá. Később a színészek elmentek átöltözni, én pedig addig csatlakoztam a fent várakozó közönséghez. Hatalmas svédasztal volt, rengeteg választékkal. És akkor én elővettem a jegyzetfüzetem és nekiláttam a nézők „zaklatásának“. Sokukkal beszélgettem és remek visszajelzéseket kaptam, mindenki örömmel válaszolt és mindenkinek más volt a véleménye. Volt aki évek óta veszi a premierbérletet és nem is számít neki, hogy milyen előadásra megy, hisz eddig még egyszer sem csalódott. Szabó Viktort, színészt is kifaggattam, hogy neki mi a véleménye. Ő válaszolt a legbővebben arra, hogy neki mennyire tetszett az előadás: „ Nagyon...“ . De persze aztán hozzátette, hogy ajánlani tudja mindenkinek. Volt, aki a címéből kiindulva szomorúbbra számított, de aztán kellemesen csalódott. Beszélgettem egy idősebb nénivel is, aki elmondta, hogy ez egy összeszokott társaság, itt mindenki mindig megveszi a bérletet és azért gyakran akadnak új arcok is. Még megkérdeztem jó pár nézőt is aztán odamentem egy idős házaspárhoz, nekik is feltettem a kérdéseimet és aztán kiderült, hogy ők nem is olyan ismeretlenek itt. A bácsi, Ropog József volt, aki hosszú évtizedekig itt színészkedett és a felesége, Székely Erzsébet itt volt öltöztető. Ők a színházban ismerkedtek meg és mivel már későre járt, indultak haza, de megígértettem velük, hogy a legközelebbi premieren elmesélik nekem, hogy találtak egymásra. Hosszú ideig beszéltünk és szóltak, hogy okvetlen keressem meg majd őket az elkövetkezendő premiereken is. Az utolsó állomásom az igazgató úrhoz vezetett.

Rengeteget beszélgettem vele, vagyis inkább csak ő beszélt, de minden kérdésemre bőven válaszolt. A színészeknek eleve nagy dolgot jelent a premier és hogy hogy reagálnak a nézők. A színházigazgatónak meg pláne. Elmondta, hogy sokkal jobban izgul a színpadon azóta, amióta igazgató lett. 2003 óta vezeti a színházat, előtte pedig a kassai színházban tevékenykedett. Kutakodtam egy kicsit és azt olvastam, hogy egy ideig nem „nem ment jól a sorsa“ a színháznak és most pár éve kezdett újra beindulni és sokaktól hallottam, hogy egyre jobban és jobban tetszik az embereknek. Kicsit eltértünk a tárgytól, de akkor most térjünk vissza a jelenbe... „Amikor egy próbafolyamat véget ér, valami megszűnik az életedben. Olyan érzés, mintha véget érne egy kapcsolat vagy mintha útjára engednéd a gyermekedet a nagyvilágba.“ – mesélte Tóth Tibor. „Egy bemutatóval soha nem kész egy előadás, mindig csiszolódik és mindig van mit tanulnia a szerepével kapcsolatban a színésznek“. Szerinte nagy baj van azzal a színésszel, akiben nincsenek kételyek – hisz senki sem tökéletes.  Van egy kifejezés, amit akkor használnak, ha nagyon jó volt az előadás, vagyis akkor jó, ha „elszáll“. És akkor itt véget is ért a harmadik blogbejegyzés. Esetleg még annyit hozzáfűznék, hogy ez a Bányavirág cím allegorikus -  a bányákban sötét van, viszont virágok vannak az apró kis repedésekben, amelyeket ha a felszínre hozunk, csillogni fognak. Remélem azoknak, akik még nem látták a darabot picit felkeltettem az érdeklődésüket és sok szeretettel ajánlom mindenkinek.

Még egyszer utoljára szerdán fogom látni a Bányavirágot és nagyon várom már, mivel mindig lehet benne valami újat találni és mindig lehet belőle újat tanulni.

Itt az évad első Lábjegyzete! Szó van benne a blogról, a Bányavirág próbafolyamatáról, valamint riportot láthattok benne a rendezővel, Keszég Lászlóval és Bárdos Judittal!

Hát akkor elérkezett a második blogbejegyzés ideje is!                                                       

Most két dologról szeretnék nektek írni. Magáról a színházról vagy pontosítva arról a részéről, ahova csak a színészeknek és a munkatársaknak van bejárásuk (meg persze a bloggernek) és ide a művészbejárón keresztül lehet bejutni! Ha Komáromban jártam, MINDIG elmentem a bejáró felé, remélve, hátha meglátom valamelyik színészt. Hatalmas örömöt okozott, hogyha állt ott valaki. Tudom értelmetlenül hangzik, de azért jó látni a színészeket a színpadon kívül is. De ezt az apró kis örömöt, szerintem a színházrajongók többsége át tudja érezni.

 A második dolog az pedig a Bányavirág próbafolyamata. Én mindig úgy képzeltem, hogy egy próbán elejétől a végéig lepróbálnak egy darabot, és ez így megy a bemutatóig. A három kismalacnál is egy olyan próbát láttam, amikor végigmentek a darabon, megállás nélkül. Gondoltam, ez mindig így van... Aztán mesélték nekem, hogy csak a főpróbahéten (a bemutató napja előtti hét) van ez így, előtte csak részeket próbálnak az aktuális darabból, aztán ezt rakják össze később. Ja, és azt is megtudtam, hogy egy próbafolyamat, ami az olvasópróbától (erről majd később írok) a bemutatóig tart általában hat hét szokott lenni. 

Ahogy engem is, biztos még sokakat érdekel a színház azon része, ahova a közönségnek nincs bejárása, vagyis a ,,kulisszák´´. Sajnos a színpad körül most nem tudtam képeket csinálni, mivel épp filmvetítés volt (Deti) a nagyszínpadon.  Nem is gondoltam volna, de első alkalommal kész labirintus a színház ezen része. Egyik folyosó a másik után. Már egy picit gyakorlott vagyok a tájékozódásban, de bevallom még egy kicsit kacifántosan megy a dolog.    

 Szóval ,a művészbejárón belépve a portán kötünk ki, ahol általában a portásbácsik szoktak "lazulni", hisz van ott TV, ágy... kell ennél több? Itt vannak kitéve a színházról szóló újságcikkek, hírek, szereposztások, valamint a beosztások, hogy mikor milyen próba lesz az elkövetkezendő időkben. Na és aztán innen nyílik egy folyosó, ahol a férfiöltözők találhatók. Kényelmesen, pillanatok alatt eljutnak öltözőikbe a színészek, útjukra engedve a színésznőket, hadd lépcsőzzenek... Itt találhatók az ún. mikroport tartók (egyszerűbben, a kis mikrofonok, amiket például zenés előadások alkalmával viselnek a színészek).

Itt van még a raktár, a fodrász, valamint ki lehet jutni innen az előcsarnokba. Azt meg már rengetegen ismeritek, de vajon azt is, hogy innen lehet bejutni a stúdióba? Általában itt zajlik a filmvetítés, de sokat próbálnak itt a színészek is. Itt volt például a minap a Bányavirág próbája is. Szerintem olyan kis barlangfílinget kelt. Már többen mesélték nekem, hogy nagyon nem szeretnek itt próbálni, mert kicsi a helység és aztán egy kicsit nehéz átszokni a nagyszínpadra. Nekem még soha nem volt lehetőségem megnézni egy filmvetítést, de remélem idén alkalmam nyílik rá!

Amióta fontos szerepet tölt be az életemben a Jókai színház, sok emberrel beszéltem már róla (manapság már másról nem is tudok beszélni) és rájöttem, hogy azért még mindenkiben ott él a színház utáni vágyódás. A minap beszélgettem az egyik barátnőmmel is, aki sajnos csak ritkán jut el ide, viszont odavan a színházért és érdeklődik a színészet iránt is. Mesélte, hogy nagyra tartja a színészeket, és sok dologban megegyezett a véleményünk is e téren.

Akkor hát térjünk rá a Bányavirág c. tragikomédiára. Szereplői: Tóth Tibor, Mokos Attila, Bárdos Judit, Bandor Éva, Fabó Tibor. Általában a rendezőket olyan szeszélyesnek, szurkálósnak, önelégültnek képzeltem, bár sejtelmem sem volt, hogy igazából milyenek. A Bányavirág rendezőjét, Keszég Lászlót szerintem teljesen áthatotta ez a darab, mert olyan beleéléssel magyarázta a színészeknek, hogy mit hogyan kéne csinálni. A színészek pedig szó nélkül hallgattak rá, de persze az ő ötleteiket is meghallgatta a rendező. Komoly hangvételű műnek tűnik első hallásra, de egyébként sok benne  a komikus jelenet.   Nem olyan rég beszélgettem erről Tar Renivel. Mesélte, hogy sok olyan rész lesz benne, ami humoros is és egyben szomorú is, mivel rádöbbenünk, hogy a való életben is ugyanezek a problémák történnek velünk nap, mint nap. Aznap megint az esti próbára mentem el. Előtte még beszélgettem az aszisztenssel, Balaskó Edittel, valamint bemutattak a rendezőnek is. Épp akkor kamerázott Bálint is a legújabb Színházi Lábjegyzethez. Sokszor próbálták el ugyanazt a jelenetet, a rendező még finomított ezt-azt és még az aláfestő zenét is akkor próbálták. Az a rész, amit én láttam arról szólt, hogy az orvos (Mokos Attila - Csillag Mihály) elmondta a családtagoknak (Tóth Tibor - Iván, Bárdos Judit - Ilonka), hogy az apjuk - halála után - a vagyonát az egyháznak szeretné adományozni. Ezen felháborordtak, mivel az apjuk még templomban sem járt... Így is nehéz körülmények között éltek. A szomszéd (Fabó Tibor- Illés) átvitt nekik egy levelet, Iván azonban rátámadt. Sajnos a végén már nem tudtam maradni, de már ez a kis rész, amit láttam, magával ragadott és nagyon várom már a végkifejletet.                             Remélhetőleg eljutok majd a Bányavirág premierjére is pénteken vagy szombaton és üzenem mindenkinek, hogy érdemes eljönni ide, a színházba. A premier szeptember 26-án  és 27-én lesz (mindkét alkalommal 19 órától).

A közeli célom most az lenne, hogy a társulat tagjaival készítsek közös képeket és még adós vagyok egy kevés kulisszatitokkal is! 

Sziasztok!

 Sziszi vagyok, tizenhét éves és a gútai egyházi gimibe járok - engem ért az a megtiszteltetés, hogy egy évadon keresztül látogathatom az előadásokat a Komáromi Jókai Színházban költségmentesen, sőt még a próbákra is lesz alkalmam beülni, cserébe blogolnom kell minden egyes élményemről, ami velem történik a Jókai falai között. Ez kivételesen nagy dolog a számomra, mivel már jó ideje rajongója vagyok a színháznak. Mindent tudni szerettem volna az intézményről, megnéztem a honlapot, az ezelőtti évadok előadásait... és még sorolhatnám. Szerettem volna megismerni a színházat a nézőtéren kívül is és idén alkalmam is nyílt rá! Megnéztem az épület minden egyes zugát (azt hiszem) és volt szerencsém a társulat néhány tagját is megismerni (Tar Renáta, Majorfalvi Bálint, Holocsy Krisztina, Szabó Viktor és Nagy László). Az utóbbi időkben másokkal is már volt alkalmam megismerkedni a csapatból. Mindenki barátságosan üdvözölt és nagyon nyíltan válaszoltak bármilyen kérdésemre. Nagyon izgatott voltam, hogy megismerhetem a színészeket, de aztán teljesen elmúlt ez az érzés, mert láttam milyen közvetlenek és nyíltak felém.

Szeptember 4-én megkaptam a V. I. P. kártyát, Tóth Tibor igazgató úr  adta át és pluszba hozzá még egy kis szuvenírt. Az biztos, hogy számomra felejthetetlen élmény volt és az is biztos, hogy teát most már csak a színházas bögrémből fogok inni.

Épp aznap este volt A három kismalac c. zenés bábjáték próbája, ami este hatkor kezdődött. Délelőtt pedig tíztől volt kettőig. Utána egy kis szünet, majd este megint belelendültek a próbába. Általában ilyenkor szoktak zajlani a próbák, viszont a főpróbahét sokkal kacifántosabb, mert már mindennek tökéletesen kell működnie. Ilyenkor a színészek sokkal több időt töltenek bent, akár még éjjel is órákig próbálnak. Érdekes volt számomra, hogy egy darabot lehet, hogy csak ötször játszanak, de lehet akár az is, hogy tizenötször.          

A próba előtt még vártam kicsit az öltözőknél és be is kukkantottam némelyikbe. Egy kérdés felmerült bennem: Miért pont a férfi öltözők vannak lent, a színpaddal egy szinten és miért a nőknek kell lépcsőzniük? De erre talán csak egy válasz van: Férfiak..!

Pille Tamás, a darab rendezője, megmutatta nekem a próbához sorakozó bábukat, akkor még épp pontosították a technikát meg a díszleteket. Nagyon tetszettek nekem a bábuk, eszembe jutott a gyermekkorom, amikor ott sétáltam közöttük. Azt is mondhatom, hogy míg néztem a mesét, újra gyereknek éreztem magam. Felidéztem,hogy anno mennyire beleéltem magam a mesék világába. Anya is számos mesét mondott esténként és A három kismalac is közte volt.

Pille Tamás már számos darabot rendezett, itt a színházban, például a Süsü, a sárkányt; Diótörőt; Móka Miki és barátait és a Minden egér szereti a sajtot. Ezek közül sajnos csak az utóbbit láttam, de még a Süsü műsoron van, úgyhogy nincs min bánkódnom.

Én voltam az első közönsége A három kismalacnak és elmondhatom, hogy száz százalékosan garantált a szórakozás! Sok humoros jelző, nagyszerű szereplők és elmondhatom azt is, hogy a felnőttek sem fognak egy cseppet sem unatkozni!

Remélhetőleg minél hamarabb visszatérek – és igyekszem mindenről részletesen beszámolni az olvasóknak -, addig is ne feledjétek: Szeptember 10. délelőtt 11 óra - A három kismalac!